A nap már órák óta fent volt az égen, ami az évnek ebben a szakaszában normális helyzetben izzasztó hőséget jelentene. De pont úgy, ahogy az elmúlt 20 évben szinte folyamatosan, most is felhők borították az eget. A fiúnak nem volt ismerős a szikrázó napsütés. Nem volt róla emléke, azt csak képeken látta. Így a vágyakozó kíváncsiság kongott csak benne üresen.
Ethin már három teljes éve egyedül volt. Statisztikailag ebben nem volt semmi meglepő, mert a bolygó szárazföldi népsűrűsége a városokat nem számítva nagyjából 1 fő volt 10000 négyzetkilométerenként. Jóval kevesebb, mint régen.
Amióta a legutolsó települést is elhagyta, nem igazán vágyott vissza az emberek közé. Idekint nem volt teljesen veszélytelen az élet, de megfelelő körültekintéssel nem volt olyan nagy erőfeszítés életben maradni, ha pár alapvető szabályt betartott az ember. A veszélyt jól ellensúlyozta, hogy az elmúlt idők romjainak fosztogatása okozta örömöt nem tudta felülmúlni semmi a világon. Ethin minden egyes ajtót vagy tárolót úgy tört fel, mint ahogy régen a gyerekek a karácsonykor kapott csomagokat bontogatták vadul. A jutalma legtöbbször néhány doboz konzerv, 15 éve lejárt zacskósleves, némi kötszer vagy néhány könyv volt. Persze akadtak azért nagyobb fogások is.
Egy raktárépület fosztogatása közben talált rá a szárazföldi vitorlásra. Hallott róla, hogy volt néhány reménytelen próbálkozás, hogy a mindig szeles elsivatagosodott síkságokon ilyen járművekkel közlekedtek az új világ első lakói, de nem gondolta, hogy valaha is a saját szemével láthat majd egy példányt.
A vitorlás nem volt túl bonyolult gépezet, de még így is napokig tanulmányozta a kézikönyvet mielőtt rábírta volna a háromkerekű járművet az első néhány méter megtételére. Bár a gép neve erről nem árulkodott, a vitorla mellett rendelkezett egy fúziós gőzgéppel is, ami az elülső két hatalmas kereket hajtotta, ha egyébként nem fújt megfelelő szél a haladásához.
Lone Sails. Ezt a nevet kapta Ethin újonnan szerzett járműve. A nagyjából 12 méter hosszú és a vitorlák nélkül 3 ember magas gépezet fúziós gőzgépét fáradt olajjal és fémdobozokkal tankolta fel. A folyamat során a gépbe dobott anyagok halványan derengő energiaplazmává változtak, ami csak arra várt, hogy a benne feszülő energiát szabadon engedve megforgassa a Lone Sails két hatalmas hajtott kerekét.
A fiú úgy sejtette, hogy pár hónapig biztosan ez a hely lesz az otthona, ezért igyekezett benne megfelelően otthonos környezetet kialakítani. Az élelem mellett, különösen fontos volt számára a megfelelő alvóhely, a megszokottnál háromszor több párnával teletömködve. Miután elkészült, kiült a hajó tetejére és a kókadtan lógó szakadt piros szélzászlón pihent meg a tekintete. Már csak a szelet várta.
Csak egyetlen napot kellett várnia, mégis több hétnek tűnt. Hajnalban a levegő először csak óvatosan meglegyintette a zászlót. Majd, mintha megbizonyosodott róla, hogy az bírni fogja, hamar annyira megerősödött, hogy a még pihenő vitorlát is hangosan lobogtatni kezdte. Ethin erre a zajra ébredt és másodpercek múlva már a jármű vitorláját bontogatta. Miután a kézikönyvnek megfelelőn irányba állította a ponyvákat, a Lone Sails elindult a letűnt civilizáció szél koptatta pusztaságába.
Eleinte nem volt túl sok látnivaló és monoton órákig egyik domb követte a másikat. A nedvességre szomjas növényzet ritkán kapott csak utánpótlást, és a legutóbbi óta is eltelt már néhány hét. A távolban néha feltűnt egy-egy villanyoszlop vagy megrogyott kémény, de fáknak nyoma sem volt. Ethin nem tudta miért. Gyerekkorában látott néhány fát, egy-egy kisebb kertben, de a természetben szinte soha. A szűrt napfény nem volt elég erős ahhoz, hogy a nagyobb fás szárú növényeket életben tartsa, az elhalt fákat pedig már rég eltüzelték a túlélők.
Habár a nap már fent volt az égen jó pár órája, ez az állandó felhőtakaró miatt nem igazán befolyásolta a hőmérsékletet. Ha a hiányzó napsugarakat és gyakori viharokat nem számítjuk akkor kellemes tavaszi idő volt szinte egész évben. A fiú hálás volt a szélért, ami egyre jobban és jobban lökte célja felé, keletre.
A számításai szerint két teljes hétig fog tartani az út a víztengerig. Néhány kopott, telejegyzetelt és százszor széthajtogatott térkép segítette a tájékozódásban. A körülmények ellenére — talán a fiatalság adta bolondság miatt — magabiztos volt. Éjszakánként csak akkor vitorlázott, ha a holdnak volt elég fénye, hogy homályosan átszűrődjön a mindent beborító vékony felhőrétegen. Habár a hajónak volt lámpája, Ethin azt nem szívesen használta, mert egyrészt igyekezett takarékoskodni a plazmával, másrészt a figyelmet sem akarta felhívni magára. Nem sokan maradtak a bolygón, de az biztos, hogy az új világban nem mindenki barátságos.
